Last Exile sorozat

(további 6 kép)

Egy alternatív világban járunk. Bizonyos tekintetben elmaradottabb, más területeken pedig fejlettebb, mint a miénk.
Főhőseink Lavie Head és Klaus Valka mindketten tizenéves fiatalok. A családjaik barátok voltak, mindkettejük apja Vanship (afféle kicsi posta repülő) pilóta volt. Utolsó útjuk viszont a Grand Stream-en (egy hatalmas viharos térség, amiben számtalan hajó veszett már el) vezetett keresztül, egy létfontosságú békeszerződést szállítottak. Útjukról sosem tértek vissza, gyerekeik így magukra maradtak, a két ország pedig ma háborúban áll.
Lavie és Klaus szüleik nyomdokába lépnek és Vanship pilóták (Klaus pilóta, Laive a navigátora) lesznek. Mivel fiatalok és nevük nem túl ismert, így legfeljebb 2-3 csillagos (a csillag jelzi a küldemény fontosságát) bíznak rájuk.

Egy Vanship verseny közben egy hajót látnak lezuhanni. A pilóták segítségére sietnek, akik egy 11 év körüli kislányt, Alvist visznek magukkal, ő a küldemény, ha jól emlékszem 11 csillagos. A pilóták egyike már a lezuhanáskor, a másik később, az ellenséget feltartva hal meg. A két fiatal így magára vállalja Alvis elszállítását. A cél viszont nem más, mint a Silvana, a leghíresebb csatahajó, amely még sosem veszített, az ellenség pedig a Céh, amely a legfelsőbb hatalom birtokosa a világban.


imdb link Port.hu link Időtartam 24 perc Megjelenés éve 2003

Cimkék: Akció | Animációs | Anime | Fantasy | Japán | Kaland | Sci-Fi |