Éden Hotel sorozat

Az Éden Hotel egy gyönyörű szálloda a Karib-tenger partján, ahol a vendégek egzotikus körülmények között, a szórakozás és a luxus élvezete mellett harcba szállnak a játék többmillió forintos fődíjáért. A lakók kezdetben tízen lesznek, öt lány és öt fiú költözik be, akiknek célja nem más, minthogy minél előbb pár találjanak. A dolguk kezdetben egyszerű lesz, az élet azonban nem áll meg, állandóan újabb vendégek érkeznek közéjük, akik szintén nem akarnak mást, mint párra lelni és bent maradni a játékban. A szabály egyszerű, aki egyedül marad, az kiesik. Ebben a műsorban nem a nézők döntik el, hogy kinek mi lesz a sorsa, hanem a napi történések, a konfliktusok alakítják a végkifejletet. A hotel játékosai taktikáznak, szövetkeznek és befolyásolják, hogy ki maradhat és kinek kell mennie. Döntéseik persze nem várt következményekkel is járhatnak. Ez nem egy átlagos reality, hanem szinte már szappanopera, amelyben nem elég, ha valaki jól néz ki vagy szórakoztató, a fejét is használnia kell. Ez egy igazi stratégiai játék és éppen ebben különbözik az eddig látott műsoroktól. A játékosok döntéseibe az ész és a szív mellett az élet is beleszól majd, hiszen az Éden Hotelben bármi megtörténhet! A győztes pár a játék végén akár 25 millió forintos fődíjjal térhet haza. Gyönyörű lányok és vonzó fiúk, buli, romantika, barátság, könnyek, konfliktusok és intrika ? Éden Hotel Horváth Évával a Viasat3 képernyőjén!

  • Színész
  • Rendező
  • Író

imdb link Port.hu link Időtartam 50 perc Megjelenés éve 2011

Cimkék: Magyar | Reality show |