• 1 Litre of Tears online sorozat

    1 Litre of Tears

    11 rész

    Ikeuchi Aya egy átlagos 15 éves lányként egy teljesen normális családban éli boldog életét. Édesapjának saját tofu boltja van, míg édesanyja egészségügyi tanácsadóként dolgozik. Ayanak 2 húga és egy öccse van. Miután bejutott egy neves középiskolába Ayaval furcsa dolgok kezdnek megtörténni. Többször elveszti egyensúlyát és elesik, a dolgok kiesnek a kezéből akarata ellenére, eleinte csupán kisebb ügyetlenségnek tűnt, de idővel egyre súlyosabbá vált a helyzet, egyik esésnél arccal a lépcsőnek zuhant, kezét nem tudta reflexszerűen maga elé tenni. Édesanyja orvoshoz viszi, ahol kiderül, hogy a kislánynak spinocerebelláris degenerációja van. Ayanak már 15 évesen szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy ahogy telik az idő ő egyre kevésbbé fogja tudni uralni a saját testét.

    Cimkék: Családi | Romantikus | Suli | Japán |

  • 1 perc és nyersz! online sorozat

    1 perc és nyersz!

    20 rész

    Ügyességi vetélkedőA Minute To Win It néven futó amerikai show-műsor már meghódította a fél világot, Magyarországon Sebestyén Balázzsal debütál a játék. Ezúttal nem a lexikális tudásra, sokkal inkább az ügyességre, a logikára, a leleményességre van szükség, miközben a feladat teljesítésére csupán egyetlen perc áll rendelkezésre. A játékban csak olyan eszközöket használnak, amelyek minden háztartásban fellelhetők. A fődíj 10 millió forint, de a jelentkező bármikor kiszállhat a már megnyert összeggel. A hétköznaponként jelentkező műsor házigazdája, Sebestyén Balázs szerint azért is más ez a játék, mert síró háziasszonyok és meglett férfiak is drámai pillanatokat okoznak a nézőknek, miközben mindenki egy emberként szorít a játékos győzelemért.

    Cimkék: Reality show | Magyar |

  • 1 Percent of Anything online sorozat

    1 Percent of Anything

    26 rész

    Da Hyun egy őszinte, melegszívű középiskolai tanárnő, aki hazafelé a vonaton segít egy idős emberen. A bácsit olyannyira meghatja a lány önzetlen kedvessége, hogy elhatározza, beházasítja a családjába. Az idős férfiról kiderül, hogy valójában egy nagyvállalat elnöke, aki nemcsak hogy szeretne visszavonulni, de szeretné, ha anyagias, számító unokája egy ilyen jólelkű teremtést venne feleségül. Az unoka nem más, mint a pénzmániás, lobbanékony Jae In, akit sokkolja a hír, amikor megtudja, hogy nagyapja azzal a feltétellel hagyja rá vagyonát, ha feleségül vesz egy számára ismeretlen nőt, azaz Da Hyun-t, ráadásul unokatestvére is esélyes lehet a vagyonra, ha ő veszi el a lányt. Jae In és Da Hyun egymásnak szöges ellentéte, az első pillanattól csak civakodnak, ezért ismerőseik 99%-ban biztosak benne, hogy nem lesz köztük semmi. Jae In-nek komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy megragadja ezt az 1%-nyi esélyt.

    Cimkék: Romantikus | Vígjáték | Csajos | Koreai |

  • 10 dolog amit utálok benned (10 Things I Hate About You) online sorozat

    10 dolog amit utálok benned (10 Things I Hate About You)

    20 rész

    10 dolog, amit utálok benned az 1999-es, azonos című, Heath Ledger, Julia Stiles és Joseph Gordon-Levitt főszereplésével forgatott mozifilm alapján készült sorozat. Noha a mozifilm Shakespeare Makrancos hölgyének feldolgozása, a sorozat leginkább a két testvér - Kat és Bianca Stratford (Meaghan Jette Martin, Lindsey Shaw) - karakterén alapul. Mindketten ugyanabban a gimiben tanulnak, érdeklik őket a fiúk, a társaság, mindkettejüknek sok gondot okoz túlféltő apjuk (csakúgy, mint a filmben Larry Miller), ám az életet másképpen szemlélik. Kat meg akarja váltani a világot, igazi erős akaratú feminista; míg Biancát a világnál jobban érdekli saját külseje és a népszerűség. Különlegesség, hogy Kat sorozatbeli szerelmét Ethan Peck - a színészóriás, Gregory Peck - unokája játssza.

    Cimkék: Dráma | Romantikus | Vígjáték | Amerikai | Csajos | Tini |

  • 100 dolog a gimi előtt (100 Things to Do Before High School) online sorozat

    100 dolog a gimi előtt (100 Things to Do Before High School)

    24 rész

    Hogyan lehet a legjobbat kihozni a suli utolsó éveiből? Készíts bakancslistát olyan dolgokról, amiket nyolcadikos barátaiddal szeretnél átélni a továbbtanulás előtt!
    Alapíts garázszenekart:
    A sulis évekhez alapvetően hozzátartoznak a tinizenekarok, amihez nem kell más, mint egy kis hely a gyakorlásra, egy dobszerkó, egy gitár és egy basszusgitár. Na és persze két jóbarát, akikkel a 100 dolog a gimi előtt főszereplőihez hasonlóan fáradhatatlanul próbálhatsz az első fellépésre.
    Egy napig mondj igent mindenre:
    Ne ellenkezz: mondj igent a bevásárlásra, a gyerekfelügyeletre, a házi megírására, és élvezd, hogy a hirtelen jött segítőkészség hogyan változtatja meg mások rólad alkotott képét. Azért persze csak okosan, amit anyukád nem engedne, arra jobban jársz, ha te is nemet mondasz.
    Találd meg a szuperképességed:
    Ha repülni még nem is tudsz, egy nap pilótaként szárnyra kelhetsz, de addig is fedezd fel, miben vagy jobb, mint mások. Lehet ez futás, biciklizés, főzés, írás vagy versmondás, a lényeg, hogy megtaláld, mik az erősségeid, és fejleszd őket.

    Cimkék: Családi | Komédia | Vígjáték | Amerikai | Suli |

  • 100 év 100 film (100 Years of Wildlife Films) online sorozat

    100 év 100 film (100 Years of Wildlife Films)

    10 rész

    Amerikai történelmi és ismeretterjesztő dokumentumfilmA 100 év című sorozatban száz történetet mutatunk be eseményekről, emberekről, sorsokról. Történeteket, amelyek történelmet írtak. Kronológiai sorrendben, százszor tíz percben bemutatjuk a XX. század legjelentősebb politikai, társadalmi, kulturális és sport eseményeit.Megszólal közel 600 kor- és szemtanú: a Titanic utolsó túlélője, Al Capone unokaöccse, egy nővérke Pearl Harborból, a Hirosimát bombázó gép navigátora, Hitler titkárnője, a Mount Everest első meghódítója, az Apollo 11 űrhajósa, az első lombikbébi, II. János Pál pápa és merénylője, és a század politikus óriásai: Helmut Kohl, Shimon Peres, George Bush, Lech Walesa, Habsburg Ottó és Mihail Gorbacsov.

    Cimkék: Dokumentum | Amerikai | Magyar | Történelmi |

  • 101 Kiscica (Cats 101) online sorozat

    101 Kiscica (Cats 101)

    10 rész

    Kövesd szakértőinket, akik több mint 80 macskafajról mutatnak be furcsa és elképesztő tényeket. Ismerd meg e csodálatos lények legizgalmasabb titkait, egyedi viselkedésüket, genetikus történetüket és még sok más különleges információt. Számos macskafaj között találkozhatunk perzsa, amerikai rövidszőrű, egyiptomi mau, sziámi, himalájai és a török angóra macskával is. A film látványos és izgalmas képsorok mellett bemutatja a legnépszerűbb fajták adatait és megismertet a világ leghíresebb macskáival is.

    Cimkék: Dokumentum | Ismeretterjesztő | Reality show | Amerikai |

  • 101 Nagykutya (Dogs 101) online sorozat

    101 Nagykutya (Dogs 101)

    29 rész

    Kövesd szakértőinket, akik több mint 200 kutyafajról mutatnak be furcsa és elképesztő tényeket. Ismerd meg e csodálatos lények legizgalmasabb titkait, egyedi viselkedésüket, genetikus történetüket és még sok más különleges információt. Számos kutyafaj között találkozhatunk a bulldoggal, a vizslával, a német juhásszal, a dán doggal, a dobermannal, a Shih Tzu-val és az Akitával is. A sorozat látványos és izgalmas képsorok mellett bemutatja a legnépszerűbb fajták adatait és megismertet a világ leghíresebb kutyáival is.

    Cimkék: Családi | Dokumentum | Reality show | Amerikai |

  • 11-M, para que nadie lo olvide  (11- Marzo) online sorozat

    11-M, para que nadie lo olvide (11- Marzo)

    2 rész

    Dokumentum sorozat a 2014-es madridi vonat támadásról ami bemutatja a kiterveléstől az eseményeket.

    Cimkék: Dokumentum | Dráma | Rövidfilm | Spanyol |

  • 11.22.63 online sorozat

    11.22.63

    8 rész

    "Az ajtón túl a 60-as évek vár, akadályozd meg a Kennedy elleni merényletet." Mindezt James Franco hallja, ő utazik vissza az időben. Mellette többek között feltűnik Chris Cooper és Josh Duhamel is.

    Cimkék: Dráma | Rövidfilm | Sci-Fi | Thriller | Misztikus | Amerikai |

  • 112 - Életmentők (112 - Sie retten Dein Leben) online sorozat

    112 - Életmentők (112 - Sie retten Dein Leben)

    110 rész

    Ha egy gépezet olajozottan működik, akkor nincs olyan vészhelyzet, amit ne lehetne elhárítani, és nincs olyan bajba jutott, akin ne tudnának segíteni. Ehhez nem kell más, mint jó szervezés és megbízható, magasan képzett szakemberek, akik hajlandók akár az életüket is kockára tenni egy beteg megmentéséért. Az életmentők nap mint nap teszik a dolgukat, munkájuktól emberek élete függ. Ezért aztán maximálisan ellenállnak a munkahelyi stressznek, számukra nincs mentség a fáradtságra, a munkahelyi ellentétek és hatalmi harcok pedig egy egész csapat karrierjébe kerülhetnek.

    Cimkék: Dráma | Német | Orvosos | Bűnügyi |

  • 11eyes online sorozat

    11eyes

    12 rész

    Kakeru nővére 10 évvel ezelőtt öngyilkos lett. Legjobb barátja Yuka szülei meghaltak. Mindketten árvák lettek. Most átlagos életüket élik, épp egy vásár felé igyekeztek am ekkor az egész város vörösségbe borul,eltűnik mindenki rajtuk kívül és feltűnik a fekete hold. Szörnyek támadják meg őket, aztán egyszerűen visszatért minden a régi kerékvágásba. Később találkoznak másokkal is, akik ezalatt a jelenség alatt nem tűnnek el. És mindanyiuknak valami furcsa képességük van. A fekete lovagok nevezetű szervezet megtámadja őket, mindig amikor eljön a Vörös éjnek elnevezett jelenség. Összefognak, hogy legyőzzék őket és véget vethessenek az egésznek.

    Cimkék: Akció | Animációs | Anime | Fantasy | Romantikus | Japán |

  • 12 Majom (12 Monkeys) online sorozat

    12 Majom (12 Monkeys)

    26 rész

    A történet nagyjából azonos az alapot szolgáló filmével, eszerint egy időutazó utazik vissza a poszt-apokaliptikus jövőből a jelenbe, hogy megakadályozza egy halálos vírus elterjedését a Földön, ami később majd az emberiség pusztulását okozza.

    Cimkék: Kaland | Sci-Fi | Amerikai |

  • 12 Men in a Year online sorozat

    12 Men in a Year

    16 rész

    A 29 éves újságírónőnek, Mi Roo-nak, az első párkapcsolata egy év után egy félreértés miatt felbomlik. Közben főnöke sürget egy cikket, és a tettek mezejére kell lépnie. Elhatározza, hogy megírja, a szerelem a csillagjegyektől függ, ennek érdekében randizni készül 12 férfival, akik különböző csillagjegyben születtek.

    Cimkék: Komédia | Romantikus | Vígjáték | Koreai |

  • 13-as raktár (Warehouse 13) online sorozat

    13-as raktár (Warehouse 13)

    64 rész

    Az epizódok során Myka Bering (Joanne Kelly) és Pete Lattimer (Eddie McClintock) titkos ügynökök olyan műtárgyakat igyekeznek felkutatni a világban, melyek valamilyen csodás vagy épp veszélyes képességük miatt fenyegetést jelentenek az emberek számára. A dél-dakotában található 13-as raktárban Artie Nielsen (Saul Rubinek) és Claudia Donovan (Allison Scagliotti) segíti őket munkájukban

    Cimkék: Akció | Kaland | Misztikus | Amerikai | Varázslat |

  • 14sai no Haha (Mother at Fourteen) online sorozat

    14sai no Haha (Mother at Fourteen)

    11 rész

    Ichinose Miki eleven, vidám, jól nevelt középiskolás lány. Egy nyáron szerelmes lesz egy fiúba, akitől teherbe esik. Miki az egyetlen, aki szeretné, hogy ez a gyerek megszülessen. A szülei, a szerelme és annak anyja, a társadalom, mindenki ellene van. El kell fogadtatnia akaratát szeretteivel, ami nem könnyű feladat. A dorama bemutatja, ahogy a 14 éves lány felnőtté, anyává érik.

    Cimkék: Családi | Dráma | Japán |

  • 18 vs. 29 (Yeolyeodol Seumulmahop) online sorozat

    18 vs. 29 (Yeolyeodol Seumulmahop)

    16 rész

    Yoo Hye Chan most 29 éves és Kang Bong Man felesége. A férfi a középiskolában iskolatársa volt, akit akkoriban Hye Chan megvetett. Később azonban egymásba szerettek. A történet azzal kezdődik, hogy a nő el akar válni, azonban baleset éri a bíróság felé. Amikor felébred, a 18 éves kora utáni emlékei eltűntek. A férje próbálja támogatni Hye Chant, azonban ez nehéznek bizonyul, mivel a nő megveti őt. Amint Hye Channak kezd vissza térni az emlékezete, megpróbálja helyreállítani a kapcsolatát Bong Mannal és újra belészeretni...

    Cimkék: Dráma | Komédia | Romantikus | Koreai |

  • 1864 online sorozat

    1864

    8 rész

    Amikor Poroszország és Ausztria hadat üzen Dániának, két testvért is behívnak Dánia történelmének legvéresebb csatájába.

    Cimkék: Dráma | Háborús | Dán | Norvég |

  • 19-2 (2014) online sorozat

    19-2 (2014)

    30 rész

    A tizenkilences körzet kettes számú járőrkocsiját egy betöréshez riasztják. A sima ügynek ígérkező rajtaütés tragikus véget ér, és Nick Barron elveszti a társát. Néhány hét kényszerpihenő után visszatér a rendőrség kötelékeibe, de a félresikerült akció emlékképei még mindig megbélyegzik a rendőr mindennapjait, és ez a felettese figyelmét sem kerüli el. A magánéleti- és lelki problémák mellett még az új, egy vidéki kisvárosból felhelyezett társa is nehezíti a helyzetet, aki már az első közös ügyük után a nyakukba zúdít egy vizsgálatot.
    Ha valaki egy klasszikus értelemben vett nyomozós sorozatra számít, az csalódni fog. A 19-2 egy realista dráma, ahol nincsenek se látványos ügyek, se semmi hókuszpókusz. Egy betörés, egy piti kis rabló, egy perpatvar a kínai étteremben - a sorozat ilyen hétköznapi eseteket kínál, viszont minden esetben megragadja azt a pluszt, amitől az érdekessé válik. Akárcsak az életben, néha a helyzet humoros oldalát mutatja, néha a bürokratikusat, néha a kicsinyesen emberit, de akármerre is billen a mérleg, a történet mindig emberközeli marad. Ez az emberközeliség adja a legfőbb pluszt, a karakterek hús-vér figurák valós problémákkal egy valós világban.

    Cimkék: Dráma | Zsaru | Kanadai |

  • 1983 - majdnem Apokalipszis (1983: The Brink of Apocalypse) online sorozat

    1983 - majdnem Apokalipszis (1983: The Brink of Apocalypse)

    3 rész

    Akkor, november 8-án valami elképesztő történt, olyasmi, ami még az akkori, hidegháborús időkben is rémülettel töltötte el az embereket. A Szovjetunió egyfolytában a Nyugat elleni atomcsapásra készült s ekkor éppen teljes hadereje készültségben volt: a nukleáris töltetű rakéták, a légierő, valamint az atomhajtású, és nukleáris töltetekkel ellátott tengeralattjárók. Ekkor aztán történt valami, amiben részt vett az Egyesült Államok, a nyugat-európai országok és a szovjet hírszerzés. A nukleáris, totális háborút az utolsó pillanatban sikerült elkerülnie a világnak.

    Cimkék: Dokumentum | Ismeretterjesztő | Angol | Történelmi |

  • 1992 online sorozat

    1992

    10 rész

    Az 1992 című olasz politikai dráma az 1990-es évek elején indított Tiszta kezek eljárássorozat köré épül és hat átlagember összefonódó sorsát követi.

    Cimkék: Dráma | Krimi | Rövidfilm | Olasz |

  • 2025 - Új világ (Future Earth) online sorozat

    2025 - Új világ (Future Earth)

    2 rész

    2025. A Föld egyre jobban kiszárad. A globális felmelegedés következtében megváltozott az időjárás - egyre kevesebb eső esik azokon a helyeken, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. Los Angelesben óriástüzek pusztítanak, Rómát sáskák milliói támadják meg. Vajon elkerülhető a legrosszabb forgatókönyv? A film a globális felmelegedés hatásait vizsgálva arra keresi a választ, hogy hogyan előzhetjük meg a legsúlyosabb katasztrófákat.

    Cimkék: Dokumentum | Ismeretterjesztő | Amerikai | Angol |

  • 21 Jump Street online sorozat

    21 Jump Street

    2 rész

    Tom Hanson (Johnny Depp), az akadémia friss végzőse járőrkocsiba kerül. Először kell szembesülnie azzal, hogy fiatal kinézete miatt senki sem veszi komolyan, legfőképpen a bűnözők nem. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Richard Jenko kapitány (Frederic Forrest) a középiskolákban elharapózó bűnözés megfékezésére a Hansonhoz hasonló fiatalokból egy speciális egységet akar létrehozni, akik – épp fiatalos kinézetüknek köszönhetően – beolvadnak a diákok közé. Persze először a tisztes polgári ruhatárat kell lecserélni az 1980-as évek végére jellemző divatos ruhákra: bőrdzseki, feltűrt ujjú póló, szakadt farmer, láncok, fülbevaló és a fodrászat alapszabálya: rengeteg zselé. Ezeknek a fiataloknak a feladata megakadályozni a gyilkosságokat, a drogkereskedelmet, a gyermekmolesztálást, a rasszizmust, a hajléktalanságot és a tinédzserkori terhességet.

    Cimkék: Dráma | Misztikus | Amerikai | Zsaru | Bűnügyi |

  • 22-es körzet (NYC 22) online sorozat

    22-es körzet (NYC 22)

    13 rész

    Rendőr akadémia elvégzése után feletteseik a hat zöldfülűt rögtön az utcára küldik, ahol egyhamar szembesülhetnek a New York-i utcák bűnös életével. Bár az újoncok most kóstolhattak bele először munkájukba, a nagyvárosi forgatag rendjének felügyeletébe, de azért már mindannyiuknak van egy kicsiny múltja. Van közöttük olyan, akinek a családjában nemzedékek óta mindenki a szerveknél ténykedett, és van olyan is, aki fiatal kora ellenére már Irakot is megjárta (Leelee Sobieski).

    Cimkék: Akció | Amerikai | Zsaru | Bűnügyi |

  • 24 online sorozat

    24

    207 rész

    A történet 24 óra alatt játszódik, nulla órától éjfélig, s minden egyes epizódja - a valós idő szerint - egy-egy óra történéseit öleli fel. A főszerepében Kiefer Sutherlandet láthatjuk, aki versenyt fut az idővel, hogy ellenfelét még időben megállítsa.

    Cimkék: Akció | Krimi | Amerikai | Zsaru |

  • 2x2 néha sok(k) (Two of a kind) online sorozat

    2x2 néha sok(k) (Two of a kind)

    22 rész

    Kevin Burke elfoglalt egyetemi professzor, két tizenkét éves ikerlánnyal, Ashleyvel és Mary-Kate-tel. Felesége négy éve meghalt, azóta egyedül él lányaival. Burke elfoglaltsága miatt azonban nevelőnőt keres a gyermekeihez, aminek éppen ideje is, mert Ashley és Mary-Kate már nem vele akarja megbeszélni serdülőkori problémáit, ehhez inkább egy "nagylányra" volna szükségük.

    Cimkék: Családi | Vígjáték | Amerikai | Tini |

  • 3 Days / Three Days online sorozat

    3 Days / Three Days

    16 rész

    Dél-Korea elnöke magánvillájába megy néhány napra pihenni. Az éjszaka közepén lövések dörrennek és az elnök eltűnik. Az elnök védelmét ellátó testőröknek három napja van, hogy megtalálják és kiderítsék, mi történt vele. Közben Han Tae-kyung testőr politikai összeesküvésre bukkan, ami miatt édesapját is megölték.

    Cimkék: Akció | Dráma | Rövidfilm | Koreai |

  • 3% (3 percent) online sorozat

    3% (3 percent)

    8 rész

    A sorozat komoly társadalomkritikát fogalmaz meg. A történet szerint a távoli jövőben az emberi társadalom teljes mértékben kettészakadt. A felsőbb rétegbe csupán a népesség 3%-a kerülhet be, és ennek csak egy módja van. A bejutáshoz kihívások egész sorával kell megbirkózni, miközben a sorstársakból szépen lassan halálos ellenségek lesznek...

    Cimkék: Akció | Dráma | Sci-Fi | Brazil |

  • 3-2-1 Űrpingvinek (3-2-1 Penguins!) online sorozat

    3-2-1 Űrpingvinek (3-2-1 Penguins!)

    4 rész

    Készülj fel egy egészen új világra, óriási mókázásra - és olyan madarakra, akik nem tudnak repülni.Amióta megkapták megbízatásukat a Pingvin Űr Akadémiától, ez a négy elszánt és bátor kalandor annak szenteli életét, hogy idegen fajok segélyhívásait fogadja, bárhol is legyenek és bármennyire is ijesztőnek tűnik a küldetés. Lehet, hogy későn érkeznek és lehet, hogy nyom nélkül eltűnnek, de ott lesznek.Dőlj hátra, és kalandozz te is az Univerzumban a főszereplő hétéves ikerpárral, na meg kedvenc űrutazó pingvin barátaikkal! Az imádnivaló, különös humorral megáldott pingvinek egyszerre szórakoztatnak és tanítanak az élet alapvető igazságaira. Hidd el, rengeteg nevetésben lesz részed.

    Cimkék: Animációs | Családi | Kaland | Mese | Amerikai |

  • 32 Brinkburn Street online sorozat

    32 Brinkburn Street

    5 rész

    A sorozat egy család két generációjáról szól, akik ugyanabban a házban éltek. Az egyik 1931-ben, a másik 2011-ben.

    Cimkék: Dráma | Angol |

  • 37 Days online sorozat

    37 Days

    3 rész

    Az I. világháborút megelőző hetek történéseit meséli el a sorozat, a rohamosan változó krízis mozzanatait a főbb szereplők szemével. Egy forró nyár hosszú története, amely Ferenc Ferdinánd 1914 június 28-i meggyilkolásával kezdődött.

    Cimkék: Dráma | Rövidfilm | Angol | Történelmi |

  • 37.5°C no Namida online sorozat

    37.5°C no Namida

    10 rész

    Sugisaki Momoko korábban óvónőként dolgozott, azonban mivel – családjára visszavezethető okokból - nem igazán tud mosolyogni, a szülőkkel sem boldogult rendesen, ezért egy év után felbontották a szerződését. Hogy továbbra is gyerekekkel foglalkozhasson, a Little Snow nevű beteg gyerekeknek otthoni gondozást biztosító vállalkozásnál kezd dolgozni, mint házi gondozó. A Little Snow akkor küld gondozót a gyerekek mellé, ha a szülők – általában a munkájuk miatt – nem tudnak velük otthon maradni. Momoko a munkája közben különböző helyzetben lévő családokkal kerül kapcsolatba, ami során észben kell tartania, hogy nem avatkozhat be a családok belügyeibe, s nem kerülhet közel a gyerekekhez, mert az – ahogy már a múltban ez meg is történt – problémához vezethet. Momokót ezen új úton kísérhetjük nyomon, melyen ott van a szerelem is, de felbukkan a családja is, ahol sem az anya, sem a testvérei nem szeretik őt, csak ki akarják használni beteg apjuk ápolása érdekében.

    Cimkék: Dráma | Orvosos | Japán |

  • 4400 (The 4400) online sorozat

    4400 (The 4400)

    45 rész

    A rejtélyesen eltűnt emberek egyszercsak ugyanolyan rejtélyes körülmények közt visszatérnek. Van közöttük, aki múlt században, néhány évtizede vagy csak nemrégiben veszett el. Egyik áldozat sem öregedett, és nem emlékeznek arra, mi történt velük, míg odavoltak. A kormány ügynökei nyomoznak ügyükben, miközben igyekeznek beilleszkedni a mostani világukba.

    Cimkék: Akció | Sci-Fi | Amerikai | Jövőbeli |

  • 49 Nap (49 Il) online sorozat

    49 Nap (49 Il)

    20 rész

    Shin Ji-Hyun az eljegyzésére készül. A fiatal, gazdag családból származó, angyali természetű, ám gyermeteg lány választottja Kang Min-Ho. Autójával az országúton hajtva hatalmas balesetbe keveredik. Egy szerencsétlen sorsú, szegény sorban élő, életből kiábrándult nő, Song Lee-Kyung épp öngyilkosságra készülődik az országúton és kilép egy kamion elé. Több autó rohan egymásba, köztük Shin Ji-Hyun kocsija is. Ji-Hyun fékezéskor beleszalad az előtte összetört járműbe és hatalmas ívben pottyan az országútra. Pár perc múltán azonban feleszmél, körbenéz és meglátja önmagát saját autójában. Ekkor döbben rá: szellemmé változott. Testét kómás állapotban szállítják kórházba, ő pedig ugyancsak a mentővel tart...
    Nemsokára eljön egy halottért az "Időzítő" a kórházba és egy lifthez kíséri a szívinfarktusban elhunytat. A lift a Mennyekbe visz, Ji-Hyun azonban még nem kíván meghalni. Az Időzítő felajánlja neki, költözzön bele a szegény Song Lee-Kyung testébe, mikor az alszik: 49 napja van arra, hogy találjon három olyan személyt, aki őszinte könnyeket hullat érte. Ha akad ilyen három ember, akkor visszatérhet az élők sorába és felkelhet a kómából, ám ha nincs meg e három ismerős, akkor vár rá a halál.

    Cimkék: Dráma | Romantikus | Csajos | Szenvedélyes | Tini | Koreai |

  • 5 nap az élet (5ive Days to Midnight) online sorozat

    5 nap az élet (5ive Days to Midnight)

    5 rész

    Amikor J. T. Neumeyer, a szeretetre méltó egyetemi tanár a saját halálának körülményeiről kap bizonyítékot, először azt hiszi, hogy az egyik diákja tréfálta meg. Később már a véletlen egybeesések is azt sugallják, hogy komolyan kell, hogy vegye a baljós és elkerülhetetlen jóslatot. J. T.-nek mindössze öt napja van arra, hogy megválaszolja a kérdést, ami napok óta álmatlan éjszakákat okoz neki. Vajon ki és miért akarja megölni?

    Cimkék: Dráma | Kaland | Sci-Fi | Amerikai |

  • 7 bűn (Sete Pecados) online sorozat

    7 bűn (Sete Pecados)

    150 rész

    Az archeológus Dr. Flávio évekkel ezelőtt Atlantisz létezésének bizonyítékait kereste, amikor egy felfedező út során nyoma veszett. Felesége, Rebeca egyedül nevelte Beatrizt, aki - hála édesapja örökségének - mindent megkapott az életben: a gyönyörű, fiatal és gazdag lány számára az élet csupán az örömök hajszolását jelenti. Egy napon a véletlen folytán találkozik a taxisofőr Dantéval, akinek személyisége szöges ellentéte Beatriz jellemének - az egyszerű, ám egyenes férfi önzetlen és segítőkész. Bár Dante házas és két gyermek édesapja, Beatriz mégis flörtölni kezd vele, azonban a férfi visszautasítja őt. A lány mindenképpen ki szeretné köszörülni a büszkeségén esett csorbát: ráeszmél, hogy csak úgy csábíthatja el Dantét, ha előbb lerombolja az erkölcseit. Ehhez azonban a nyílt és tiszta szívű férfinak bűnbe kell esni - méghozzá a hét főbűn mindegyike által.

    Cimkék: Dráma | Romantikus | Csajos | Latin-amerikai | Szappanopera | Szenvedélyes |

  • 80 nap alatt a Föld körül (1989) (Around the World in 80 Days) online sorozat

    80 nap alatt a Föld körül (1989) (Around the World in 80 Days)

    3 rész

    Phileas Fogg, az angol arisztokrácia díszpéldánya, fogadást köt kártyapartnereivel, hogy 80 nap alatt megkerüli a Földet. Még aznap éjszaka útnak indul inasával, a francia Jean Passepartout-val. A véletlenek különleges egybeesése folytán előző nap valaki kirabolta a Nemzeti Bankot, ezért a gyanú a sebtében távozó Phileas Foggra terelődik. A bank magándetektívet küld a nyomába, Fix személyében. A világkörüli út - ezernyi kalandjával - szárazföldön, vízen, levegőben - elkezdődik.

    Cimkék: Akció | Családi | Kaland | Vígjáték | Amerikai | Német | Angol | Olasz |

  • 80 nap alatt a Föld körül Michael Palinnel (Around the World in 80 Days with Michael Palin) online sorozat

    80 nap alatt a Föld körül Michael Palinnel (Around the World in 80 Days with Michael Palin)

    7 rész

    Michael Palint, a népszerű színészt választotta ki és kereste meg a BBC azzal, lenne-e kedve Verne Gyula regényhőse, Phileas Fogg nyomán, 80 nap alatt megkerülni a Földet. A szabályok ismerősek a Verne regényből: csak olyan járműveket vehet igénybe, amelyek a múlt században is elődje rendelkezésére álltak. Michael Palin útja során - csakúgy mint Mr. Fogg - rengeteg érdekes emberrel, különös csodabogárral találkozott. Ámde rezzenéstelen arcú, nyugodt 19. századi gentleman elődjétől eltér Palin sajátos egyénisége. Miközben átszáguld a kontinenseken sármos személyisége, humorral fűszerezett kíváncsisága, készsége a helyi szokások elfogadására, kapcsolatteremtő képessége elbűvöli a karosszékben ülő, de lélekben vele utazó nézőt. A sorozat bemutatása után azonnal tudni lehetett, hogy az első utat még több is fogja követni. Így is lett. Azóta Mr. Palin járt az északi és a déli-sarkon, körbeutazta a Csendes-óceánt, Hemingway nyomdokain haladva felfedezte Kubát, barangolt a Szaharában, legutóbb a Himálájára is felmerészkedett. Ha nézik sorozatunkat önök is társai lehetnek a világjáró Michael Palinnek. Jó utazást és jó szórakozást kívánunk!Az Angol Nemzeti Televíziós Fesztivál kategória-nyertes filmje.

    Cimkék: Dokumentum | Ismeretterjesztő | Angol |

  • 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal (La vuelta al mundo de Willy Fog) online sorozat

    80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal (La vuelta al mundo de Willy Fog)

    26 rész

    Willy Fog, a feddhetetlen angol úriember fogadást köt klubja többi úriembertagjával, hogy nyolcvan nap alatt megkerüli a Földet, bizonyítva, hogy a közlekedés mennyit fejlődött az utóbbi időszakban. Mivel mindene a pontosság egy jelentős pénzösszeget kockáztatva megfogadja, hogy Kelet felé elindulva Európa, Ázsia, a Csendes-óceán, Észak-Amerika és az Atlanti-óceán keresztülutazásával pontosan nyolcvan nap múlva a klubba fog visszaérkezni. Tüstént nekiáll csomagolni, hogy új inasáva, Rigódonnal és kis barátjával, Ticoval útra keljenek. Dolgukat azonban nehezíti Transfer, egy galád figura, akit Fog klubbéli ellenlábasa fogad fel, hogy ahogy csak lehet szabotálja Fog útját, valamint nyomában lohol még Dix, a Scotland Yard nyomozója, lomha társával, Bully-val, akik le akarják tartóztatni, mert Fogot gyanúsítják az Angol Bank kirablásával. Kalandos útjuk során megmentik Romy hercegnőt is, hogy együtt utazzanak tovább, és a kalandok folytatódnak, miközben az idő folyamatosan szorít...

    Cimkék: Animációs | Mese | Rajzfilm | Spanyol |

  • 9 Seconds (Eternal Times) online sorozat

    9 Seconds (Eternal Times)

    7 rész

    Egy véletlen találkozást követően a szomszédos fotóstúdióban
    Yoo So Ra (Na Hae Ryung) és Kang Yoo Chan (Lee Joo Seung) között
    egy mágikus fényképezőgép segítségével, ami megdermeszti az időt,
    kialakul egy idilli szerelem.

    Cimkék: Dráma | Romantikus | Koreai |

  • 90210 online sorozat

    90210

    116 rész

    A régi Beverly Hills-i tini-sorozat a mai időkre adaptálva. Harry Wilson a családjával együtt Kansasből visszaköltözik Beverly Hillsbe, és ő lesz a gimnázium új igazgatója. Édesanyjánál, Tabithánál laknak, aki régen híres színésznő volt, mostanra azonban alkoholbeteggé vált. Harry felesége Debbie, a lányuk pedig Annie, és van egy örökbefogadott fiuk is, Dixon. A két gyereknek komolyan meg kell küzdenie a beilleszkedés nehézségeivel. Annie először összebarátkozik az iskola ügyeletes sztárjával, Naomival, de a barátságuk tiszavirág-életűnek bizonyul, majd Silverrel lesznek jóban, később pedig feltűnik Ethan is, akit a lány már ismer egy régi nyárból. Annie számára veszélyes aknamezőnek bizonyulnak az új iskola első napjai. Persze Dixon sem jár sokkal jobban, amikor kínos bonyodalmakba keveredik. Majd ő is szerez egy jó cimborát, Navidot, az iskola médiaguruját. Később aztán Harry után nyúl a múlt. Nem elég, hogy olyan fegyelmi ügyekkel szembesül, amelyben vagy egyik, vagy másik gyermeke érintve van, tinédzserkori szerelme, Naomi anyja, Tracy is üldözni kezdi. Kiderül, hogy kettejüknek van egy közös fiuk, akit annak idején Tracy örökbeadott.

    Cimkék: Dráma | Romantikus | Amerikai | Csajos | Szenvedélyes |

  • 91 Days online sorozat

    91 Days

    12 rész

    1920-at írunk. Helyszín az Egyesült Államok, Lorel városa. Az egyik férfi neve Avilio, akinek lemészárolták az egész családját, és bosszúból meg fogja ölni a barátját. A másik férfi Nero, aki egy napon az alvilág vezére lesz, és Avilio bosszújának célpontja. A történet az elégtételig vezető 91 napot mutatja be.

    Cimkék: Animációs | Anime | Dráma | Krimi | Történelmi | Japán |